Fiatal nők Belgiumban, Marokkóban és Egyiptomban. Felteszik a kendőt, leveszik a kendőt. De vajon a hit, a konvenció miatt, vagy csak divatból? Egyre többen vannak, akik bátor praktikákkal áthágják az életüket ellehetetlenítő társalmi normákat és szembeszállnak a családdal. A titokházasság és a házasság előtti szex már egyik országban sem lehetetlen. Ha kitartanak, ezek a fiatalok nemsokára válaszút elé állíthatják a muzulmán közösségeket.
Fátyol és tűsarok
Jasmina piros kendőben kanyarodik be a H&M áruházba a brüsszeli Rue Neuve bevásárlóutcában. Lakkozott magassarkút, szűk koptatott farmert és testhezálló garbót visel. Vastagon kihúzott mandulavágású szem és narancsos rúzs fokozza a látványt. A második emeletre megy, csipkés melltartóért. „Ez nem tilos, a Korán is írja, hogy a nőknek kívánatosnak kell lenniük” – általánosítja a Szent Könyvnek a férjezett nőkre vonatkozó részét.
De Jasmina nem férjezett. A nők utcai viseletével kapcsolatban más hívők inkább a 24 szúra 31 versét szokták idézni: azt, ami a női diszkréciót írja elő az idegenek előtt. Eszerint a feltűnő öltözködés ellentétes az iszlám női illemkódexével. Úgy tűnik, hogy a női kacérságot a vallási előírások sem zabolázhatják meg: Jasmina öltözete feltűnést kelt Belgiumban, abban az európai országban, amely a burka betiltásáig vallási tekintetben a legtoleránsabb volt.
Jasmina marokkói származású gimnazista. Brüsszelben született, a fátylat szabad akaratából hordja.„Nem kell azt gondolni, hogy más kényszerített rá, én döntöttem így” – kommentálja helyzetét, majd egy ideális család képét vázolja fel. A szülők a bevándorlásuk óta, vagyis immár 30 éve házasok, három lányuk van. Az anyjuk nem dolgozik, de a lányok mindegyike tanul. Ha kitartanak, minden esélyük megvan a diplomára.
„Azért tettem fel a kendőt, mert muszlim vagyok” – hangzik az egyszerű válasz. Imádkozik? „Alkalomadtán.” Itt láthatóan sietősre fogja, de elárulja még, hogy vannak nem muszlim barátai is, és randevúzott már belga fiúval is. Szerinte teljes a szabadsága, azt is eldöntheti például, hogy újságíró vagy orvos lesz.
A férjemmel együtt kitiltottak
A marokkói bevándorlókról ismert Anderlecht negyed azonban merőben más benyomást kelt, mint amit Jasmina ideális családtörténete és lehetőségei sugallanak. Itt nincs kétség afelől, hogy a családok nagy része megőrizte a tradíciót, a kártyák előre le vannak osztva. Az archaikus családmodellben a férfiak intézik az „ügyeket”, a szülésen átesett nők már csak az otthoni feladatokra szorítkoznak.
Ezt tükrözi a kávéházak kizárólagos férfi közönsége, akik délutánokat ülnek át az asztal mellett. A véletlenül betévedő külföldi szingli nők után nyomban megfordulnak.
„A családok jól érzik magukat, és valószínű, nem is akarnak mást”, magyarázza ironikus hangleejtéssel a harmincas évei végén járó Miryam, enyhe akcentussal és sok arannyal a karján.
Miryam tizenöt évvel lehet idősebb mint Jasmina, de már túl van néhány súlyos csatán. Ő is Belgiumban született, hagyományőrző marokkói családban. Francia nyelvi környezetben európai történelmet tanult. Ma egy áruházlánc telefonos központjában dolgozik. Nagy árat fizetett otthon, amikor modern életet és spanyol férjet választott. „Sokan csak a család, vagy a divat miatt veszik fel a fejkendőt, de a vallási előírásokat már nem tartják be. Ennek semmi értelme” – jött rá tíz éve, mielőtt levette a kendőt és egy bárban találkozott férjével.
Pálfordulása miatt a szülők tíz évig se rá, se az unokára nem voltak kíváncsiak. „A férjemmel együtt kitiltottak a házból, és csak a válásom után engedtek vissza.” Döntését így sem bánta meg, de immár kamaszkorú fiát mégis muzulmán hitre neveli, mert nem szeretné, hogy „elveszítse a kultúráját, vagy hibázzon” – teszi hozzá mielőtt meggyújtja a füves cigarettát.
Miryamnak férfi barátai is vannak. Észak-Marokkóból jöttek át pár éve, onnan, ahol szabadabb az élet és az áruforgalom. Ők is ez gondolják: „A fátyol puszta színjáték, csak azért veszik fel a feszes ruhával, hogy jobban megnézzék őket. Semmi köze a vallásossághoz.” – mosolyog Adnan, a nemrég érkezett bárénekes. A mobilja már tele van női nevekkel. „A szülők azt hiszik, hogy a kendővel megvédik a forróvérű lányokat. De mi tapasztalatból tudjuk, hogy a fejkendősök nagyon könnyen csábíthatók” – bólogat Samir, a harmincéves diplomás gépészmérnök, aki már hét éve él Brüsszelben.
Az unokának is Marokkóból kéne társat választania
„A fiatalok meghasonlottak a tradicionális család és a modern környezet között. Ma sokan nem tudják, hova tartozzanak” – mondják a fiúk, és véleményük egybecseng Naval-al-Szaadavi, a Belgiumban díszdoktorrá avatott egyiptomi politikusnő álláspontjával. „Az elme egyik csapdából a másikba esik: néhány Észak-Afrikából érkezett nő így akarja megmutatni a muzulmán identitását. Fátyolban járnak, de magas sarkút vesznek fel és a derekukat kiteszik a farmerből. Azt gondolják, hogy ezzel próbára teszik a Nyugatot. Valójában csak meghasonultak az iszlamizáció és az amerikanizáció között.”
Gyengül a vallás, több a válás
Statisztikák szerint a Belgiumban élő muzulmánoknak csupán 15%-a követi szigorúan a vallási előírásokat, azonban a válásoknak a házasságokhoz viszonyított aránya a közösségben 2007 -re elérte a 45%-ot, vagyis a nyugati statisztikához közelít.
Miryam – első muzulmán bevándorló-generációhoz tartozó – nagyszülei tíz körömmel ragaszkodtak a hagyományokhoz. A világháború után érkeztek, hogy az államközi megállapodás alapján az újjáépítésben, majd a szénbányákban dolgozzanak. Míg tervük – a meggazdagodás és a hazaköltözés – az évtizedes ingázásban füstbe ment, a beilleszkedéshez sem megfelelő képzettségük, sem nyelvtudásuk nem volt. Mindent a marokkói közösségen keresztül intéztek, fiuknak is a hátországból hoztak feleséget. Szerintük az unokának is inkább onnan kellett volna választania.
Hatalmasak a generációs különbségek, ismeri el Hava Dzsabali, az AWSA (Arab Nők Szolidaritási Szervezete) kulturális felelőse. Havonta tartanak oktató rendezvényeket franciául nem beszélő arab nők számára. A teremben néhány középkorú férfi is helyet foglal: tudni akarják mi folyik itt. Az arab nép történelmét és a nők Nyugathoz való viszonyát hallgatjuk. ”Magamat kell először megismernem, nem azt, amit rólam, a muszlim nőről mondanak, amilyennek látni akarnak, amit el akarnak adni nekem” – szól az identitásépítő konklúzió.
Míg a nők félszegen hallgatnak, a férfiak kérnek szót. Értésünkre adják, hogy véleményük szerint ez a szabadság már létezik. „A nők szabadok, de vannak bizonyos keretek, amiket a könyv szerint be kell tartani” – kezdi egy ötvenes úr. Számára is kívánatos lenne, hogy fia a marokkói közösségből származó, hívő (vagy csak szűz?) lányt vegyen el.
Házasság a botrány elkerüléséért
„A vallás sokszor csak a negatív önképünk menedéke” – mondja a svájci születésű Tariq Ramadan, az oxfordi egyetem orientalisztika tanszékének kortárs iszlamisztika-professzora. „Egyes családok, akik már jó ideje élnek Belgiumban, Franciaországban, annyira kötődnek a régi szokásokhoz, hogy Marokkóban vagy Algériában rég lehagyták őket. Az ember néha megkérdezi: hát maguk hol élnek? Nem tudják, hogy a globalizáció korában már nem hivatkozhatok a régi szokásokra ahhoz, hogy meghatározzam a társadalmi státuszomat.”
Mégis, a fiatalok közül sokan kötnek házasságot a szülők vagy a nagyszülők hátországából származóval, amit a hátország értékeihez való ragaszkodás motivál – erősíti meg egy neve elhallgatását kérő nőgyógyász a növekvő számú szűzhártya-reparációk kapcsán. Ugyanakkor a nyugati életmód mást diktál a fiataloknak: sok, a Maghreb-országokból (Algéria, Líbia, Marokkó, Mauritánia, Tunézia) származó nő él nemi életet házasságkötés előtt. Ha észak-afrikaihoz mennek férjhez, előtte inkább rekonstruáltatják a szűzhártyájukat. Van tehát közbenső megoldás, de a társadalmi konvencióknak még kevesen mernek ténylegesen ellenállni.
Miryam megtette, és Samirnak is elege van: már ő is végigcsinált egy „pokoli” válást, miután másodunokatestvéréhez „segítették” hozzá. A másodunokatestvér kamaszként követte a nővérét Belgiumba. Míg a nővér egyetemre járt, ő évekig csak a háztartást vezette. Szép lány volt, de mint sokan mások, ő is úgy gondolta, hogy csakis a házasság oldhatja meg a helyzetét, biztosíthatja számára a jövőt. Samir ekkor már szabadelvűbben gondolkodott a párkapcsolatokról.
Fiatal korában Melillába, a spanyol területre járt át Marokkóból, ahol külföldiekkel sörözött és európai lányokkal járt. Mégis Európában, egy marokkói lánnyal történt meg a baj: a lány terhes lett, és a botrányt elkerülendő házasságot kötöttek. Nem lehetett volna másképp: a családok egy városban élnek, az óra állásánál is jobban tudják, mi történik Brüsszelben. A gyerek megszületése után Samir egy évig próbált a lánnyal élni, sikertelenül. Ő már kezdeményezést, önállóságot várna el egy nőtől, ami szerinte az unokatestvérből hiányzott.
Három éve jelezte először a családoknak a válási szándékát, élete ekkor tört meg: a gyerekkel és a láthatás korlátozásával tartották sakkban, próbálták jobb belátásra bírni. Többszöri nekifutásra sikerült csak az idősebbekkel beismertetni, hogy tényleg nem egymáshoz valók. A válás még ma sincsen teljesen lezárva.
Eltűntek a viszonyítási pontok
Samir megveti a konvencionális gondolkodást. Számára egyáltalán nem fontos, hogy a jövendőbelije szűz legyen, de az igen, hogy kiálljon a saját véleménye mellett. Becsülje jobban a családot, mint az európaiak, de jobban el tudjon szakadni attól, mint a marokkóiak. Legyen önálló keresete, de vezesse a háztartást is. Ahhoz, hogy rendesen felnevelje, legalább két évig maradjon otthon a gyerekkel. Adjon támaszt, becsülje a tradicionális értékeket, és ne vesszen el a nyugati „mondvacsinált szabadságban”.
„Megváltozott a mindennapi életünk, nemcsak Nyugaton, hanem a hátországokban is. A viszonyítási pontok eltűntek, és bizonytalanná vált a közösségben betöltött szerep. Nagyon könnyű egy-egy, a Koránból vett idézettel visszaszerezni az elvesztett státuszt. Tulajdonképpen hatalmas egyensúlyvesztést élünk át, amely minden társadalomban ugyanúgy érinti a nőket, mint a férfiakat is. Nem a régi szerepek ismételgetésével fogjuk megoldani a helyzetet” – véli Ramadan professzor.
Jasmina, Miryam, Adnan és Samir nem járnak mecsetbe, nem követik a klasszikus vallási előírásokat sem. Nem a vallással, hanem a marokkói tradíciókkal és a nyugati kultúra melléktermékeivel vívnak kétfrontos csatát. Egyszerre vonzza őket a család, és hogy szabad, de mégis értékekkel teli életet élhessenek.
http://index.hu/kulfold/2010/07/14/miert_tesz_fel_kendot_jasmina/