Spanyolország kettészakadt, a családokat is megosztja a politika

Spanyolország megváltozott: az utóbbi négy évben a politika kétpárti, a spanyol nép pedig megosztott lett. Immár a családi és baráti körökben, sőt a munkahelyen is óhatatlan a politikai színvallás arról, vajon tárgyalhat-e szeparatistákkal egy demokratikus állam miniszterelnöke, vagy éppen, helyet kell-e adni Baszkföld és Katalónia követeléseinek az alkotmányban. Egy “helytelen” válasz következményekkel is járhat. A helyzet otthon is ismerős, de kérdés, hogyan jutott ide a békés spanyol közélet?

Rajacic Ágnes| Népszabadság| 2008. március 25. |nincs komment

Emlékezetes, hogy a 2004-es spanyol választásokat a kormányzó José-María Aznar Néppártja zuhanórepülésben vesztette el, miután az ETA baszk terrorszervezetre próbálta kenni az M-11-es terrortámadást. Bár a rendőrség másnap az iszlamisták jeleire lelt, a vita mégis évekig folytatódott a parlamenten belül és azon kívül is. Az ellenzéki Néppárt szinte mindent egy lapra tett fel a szocialista kormányciklusban, konkrétan arra, hogy a nyomozás lefolyása alatt a belügyi szervek tehetetlenségét sulykolja a választókba. Mariano Rajoy pártelnök négy éven át teljes “fényt és igazságot” követelt, konzervatív napilapok hasábjain sugallta, hogy a rendőrség előre tudhatott a támadásról, de azt nem akadályozta meg. Sőt mi több, a terroristák furgonjából egyes nyomokat akár el is tüntethetett. Egy másik néppárti képviselő arról írt könyvet, hogy a merényletet az arab terroristák csakis egy magas spanyol tisztviselő és az ETA közreműködésével hajthatták végre. Fűtött volt a légkör, amikor az ellenzék a “terrorista áldozatok” szervezeteivel az utcára vonulva Zapatero szocialista kormányfőt a “spanyolok becsapásával” és a “halottak meggyalázásával” gyanúsította, és burleszkbe csapott át, amikor Aznar, volt kormányfő kijelentette, hogy rendelkezik a Nemzeti Nyomozóiroda titkos adataival az M-11-re vonatkozóan. A bíróság így ellene is nyomozást indított.

E cirkusz után nem csoda, ha a fél Spanyolország zavartan fogadta a szocialista kormány 2006 elején tett bejelentését az ETA betiltott politika szárnyával, a Batasunával tervezett tárgyalásokról. Pedig megvolt a leszerelés történelmi perspektívája: a terrorszervezet mind a látszat, mind a titkosszolgálatok szerint a végét járta, a baszk parlament pedig hivatalos békefolyamatot sürgetett Madriddal. A kormány át is szerveződött, amikor márciusban az ETA ténylegesen bejelentette a tűzszünetet. A sors fintora, hogy ekkorra az El País napilap felmérése szerint, a spanyolok 63,9%-a már nem adott hitelt egyik politikai pártnak sem. Az alku szekerét a miniszterelnök kisebb megingásokkal 2006. december 30-ig tolta, amikor is a reptéri robbantás tett pontot a békekísérletre. Az áldozat két ecuadori állampolgár és a vadonatúj 4-es terminál volt.

A spanyol kormány baszk békepolitikája ugyan nem járt sikerrel, a pártok az idei választásokon mégis mintha tanultak volna a múltból: a terrorizmus témáját kockázatos kampánycélra használni. Igaz, erre most idejük sem volt. A legutóbbi ETA-akcióra, a szocialista politikus Isaías Carrasco meggyilkolására a kampánycsend előnapján került sor. A mikrofont így a pártok helyett a politikus lánya kapta meg. Sandra Carrasco arra szólított fel, hogy ezt a gyilkosságot “senki ne manipulálja”, ám hozzátette, hogy apját “szocialista elvei miatt gyilkolták meg”. A kampányt tehát megint a terrorizmus zárta, a szocialista győzelmet pedig a két legvitatottabb régió, Katalónia és Baszkföld hirtelen pirosba borulása döntötte el.

Kérdés, hogy abszolút többség híján milyen egyezséget köt Zapatero politikai ellenfeleivel, a katalán és baszk kisebbségi pártokkal? Vajon hogyan tesz pontot a következő kormány a parlament mintegy 92%-át uraló kétpárti párbajban a katalán alkotmányreformra és a baszkföldi autonómia tervére?