Magyar Hírlap, Rajacic Ágnes
Amíg Franciaország egy új, a családegyesítést szigorító bevándorlásügyi törvényen fáradozik, Spanyolország, a külső határok “védője”, segélycsomagért folyamodott az EU költségvetéséhez.
Akár sikernek is lehetne nevezni, hogy a sokat izzasztott európai költségvetés 800 milliárd Eurót különített el egy úgynevezett ‘bevándorlási alap’ létrehozására az Unió szomszédsági politikáján belül. Ez a pénz nagyrészt Spanyolországot kedvezményezi majd, mely a déli határánál az ősszel kialakult krízishelyzet óta lobbizik az európai segítségért.
Fontos kompenzáció ez a bevándorlási alap: a régebben jelentősen kedvezményezett ország, a befizetéseinek folyamatos emelkedése mellett veszti el a strukturális és kohéziós alapokhoz való jogot, melyek immár az újonnan csatlakozott tagállamok – így Magyarország – pénztárcájába folynak be. (A bővítést négy spanyol régió bánja, mert a 25 országban fejenkénti GDP átlaguk immár felülmúlja a 75%-ot.) A keserves decemberi tárgyalások végeredménye viszont több mint 3.250 millió Euróval hosszabbította meg az elmaradottabb spanyol régiók bevételét, a közvetetten az országot érintő bevándorlásügyi segítségen kívül. A “megtoldás” így fokozatos átmenetet biztosít, így a támogatásokat a spanyol régiók nem az egyik napról a másikra veszítik el. A pénzből pedig 50 milliót közvetlenül a két problematikus déli enklavé, Ceuta és Mellilla kap majd kézhez, melyek kéretlen főszerepet játszanak az afrikai bevándorlók feltartóztatásában.
Két kétség támad azonban a bevándorlásügyre fordítandó összegekkel szemben: kaotikus az elosztásuk, és nem világos a hatékonyságuk sem. A szomszédsági politikában már biztosan lefektetett 800 millión kívül, a hírek szerint az Európai Fejlesztési Alap, és a 6,630 milliárd Eurón megállapodott Igazságügy is résztvesz majd a problémakör kezelésébe, azt azonban nem tudni, hogyan. A határok hatékonyabb őrzésén és – az afrikai megállapodásokkal történő – hazaszállítások szorgalmazásán kívül nem fogalmazódott meg új fejlesztési- vagy integrációs terv a probléma kezelésére.
Nem beszélve arról, hogy az előbbiek is problematikusak. A marokkói miniszterelnök, Dris Yetu szerint az Európai országoknak “kényelmes arra felszólítani, hogy emberséggel bánjunk a bevándorlókkal, és egyben azt kérni, hogy ne marasztaljuk őket. Ezzel mintha azt mondanák nekünk: ‘Védjek meg tőlük.” Szerinte az “igazibb emberség” lenne, ha az Unió az harmadik világ fejlesztését célozná meg, és az afrikai fiatalok európai tapasztalatszerzését segítené.
A bevándorlókkal való általános bánásmód pedig köztudottan nem jó – délen sem. Szilveszter előtt például több mint 20 szudáni menekült lelte halálát egy kairói rendőrségi akcióban. Visszás, hogy a spanyol diplomácia megkeresésére több afrikai ország is feltétlenül elkötelezettnek mutatta magát a bevándorlásügy kezelésére, így Nigéria, az ibér félsziget fontos gáz- és petroleumszállitója, ahol spanyol diplomata 1986 óta nem járt. A spanyol külügyminiszter pedig Nigérián keresztül Nigert és Malit is regulázni szeretné. Talán nem alaptalanul azt gondolni, hogy a hirtelen megállapodások továbbra sem egy távolra mutató és átgondolt bevándorláspolitika, hanem kétoldalú érdekkapcsolatok eredménye. Hiszen akár az egész afrikai kontinens védheti határait európai segítséggel, anélkül, hogy az elvándorlás okaiban alapvető változás történne.
Spanyolországban viszont volt változás idén: talán először történt, hogy vérbeli afrikai bevándorló játszotta a Három Királyok közül a feketebőrû Baltazár szerepét az újévi felvonuláson. A közép-európai szokásoktól eltérően, itt ők osztják az ajándékokat minden év január ötödikén.